Próbálom magamban valahogy felidézni, hogy mégis hogyan alakult ki bennem az idei "Nagy túra" koncepciója és végső terve, de nehezen áll össze a kép. Feltételezem ez csak azért lehetséges, mert külső erők − jelen esetben Zsifi nevezetű motoros barátom − "zavarta" meg a szokásos kora tavaszi, térképek előtti merengéseimet. De nézzük, hogyan is kezdődött...
A 2010-es gurulások tervezgetése során némi skizofrén állapot bukkant fel nálam. Régóta szeretnék eljutni a volt Szovjetunió gyöngyszemére a Krím-félszigetre. Még a tél folyamán eldöntöttem, hogy az idén nem maradhat ki, mindenképpen el kell jutnom oda. Nincs konkrét ok ami miatt oda kellene motoroznom, egyszerűen csak valami vonz arra a ma már ukrajnához tartozó kis félszigetre. Viszont ezzel párhuzamosan nagy szív fájdalmam, hogy tavaly, 2009-ben az AATM túra hazafelé vezető török szakaszán az igazán mostoha időjárás miatt kimaradt Kappadókia a látnivalók sorából. Szóval jó lenne oda is elmotorozni minél előbb...
Akárhogy is nézegetem a falitérképet, tisztán látszik, hogy a két célállomás igazából csak két külön túra keretében kivitelezhető, mert "köztük" van a Fekete-tenger. Rengeteg időt vesz el az oda- és vissza utazás, valahogyan jó lenne optimalizálni ezt a két túrát. Majd a térképet tovább nézve hirtelen rám tört a megvilágosodás: Meg kell kerülni a Fekete-tengert, ezzel időt és pénzt is "spórolunk" ugye, ráadásul némi plusz kaland is kinéz...
Nagyjából eddig tartott a lelkesedésem, mert rá kellett jönnöm, hogy még nagyon nem átlátható a szabadidő beosztásom, ráadásul a tavalyi 50 napos Földközi-tenger kerülés után nem igazán tudtam, hogy hogyan fogadja a család ezt tervet. Úgy döntöttem, hogy nem is merülök bele jobban,, maradjunk szerények, elég lesz nekem egy "sima" Krím-félszigeti túra, Kappadókia pedig megvár jövőre is.
A fenti történések után pár héttel Zsifi (Zsifkovits Zoltán) barátommal beszélgetve kiderült, hogy ő éppen egy törökországi kanyart szervez, ami érinti a Duna-deltát és visszafelé Odesszát is. Mivel mind a ketten terveztünk némi Moldáv látogatást is, ezért elkezdtünk azon tanakodni, hogy esetleg Odesszában találkozhatnánk és onnét együtt gurulnánk Moldávia felé, majd utána Románián keresztül haza.
Addig-addig agyaltunk ezen, míg egyszer csak elérkeztünk a Fekete-tenger kerüléshez.... Hogy, miként jutottunk erre az álláspontra? Na, ez az amire a bevezetőben utaltam. Fogalmam sincs. Egyszerre csak azt vettem észre, hogy nyakig benne vagyok. A családtól némi győzködés után "zöld utat " és ezzel együtt három hetet kaptam újabb mániám megvalósításához. (Ezúton is köszönöm! nekik) Közben összeállt a csapat is. Zsifin és rajtam kívül még három kipróbált motoros cimbora tart velünk: Kormos Laci (Nabs), Kárpáti Peti (Netjack) és Szabó Józsi (Raszputyin).
Na, de miről is van szó? – Mi lenne az útiterv?
A túra "kódneve": Török Kávé Feketével (röviden TKF-2010). A "Török Kávé" természetesen Törökország, melyet teljes hosszában átszelünk, a "Fekete" pedig a Fekete-tengert jelenti ez esetben, melyet teljes egészében megkerülünk. Előre láthatólag az utat nagyjából 8500 kilométer motorozással tudjuk majd teljesíteni.
Az indulás időpontja is eldőlt: 2010. június 9.
Az első nap célja, hogy a csapat összeverődjön, mivel más-más pontokról indul mindenki. Erre egy erdélyországi kistelepülést, Tamási Áron szülőfaluját, Farkaslakát szemeltük ki. Másnap irány a Duna-delta, ahonnét igazából a túra indul, majd a tengert megkerülve ide is érkezik vissza. A visszaérkezés után, amenyiben időben nem csúszunk nagyon meg, Moldávia felé gurulunk, ellenkező esetben innét egyenesen hazafelé vesszük az irányt.
A Duna-delta Szent György ágának megtekintése után délfelé motorozunk a Bulgár tengerparon majd belépünk Törökországba. Törökországban a Gallipoli-félszigeten megtekintjük a monumentális méretű Mátírok emlékművét, majd átkompolunk az ország ázsiai területére. Rövid trójai faló nézelődés után irány Kappadókia káprázatos sziklacsodái.
Törökországot észak-keleten, hagyjuk el Grúzia felé, de előtte vetünk pár pillantást az Ararát csúcsára is.. A terv először az volt, hogy Abkházián keresztül, ezen a Grúzok által el nem ismert autonóm területen lépünk Oroszországba. Eleinte úgy tűnt, hogy ennek nincs is akadálya, de időközben változtak a dolgok. Ezért a 2010. márciusában újra megnyitott Grúz-Orosz határátkelőt fogjuk igénybevenni. Nagyon nem bánjuk, hiszen az átkelő az 5033 méter magas Kazbek csúcs mellett van, és a környezetében több 4800-4900 méter körüli hegy magasodik.
Hmmm.... finom lesz
Oroszországban kipihenjük a hegyi fáradalmakat, erre a szovjet időkben is felkapott Szocsi városa pont megfelelőnek ígérkezik. Orosz földön nem sokat időzünk mert a kerch-i szoroson keresztül újabb komp úttal átkelünk a Krím-félszigetre amit jól bejárunk keresztül-kasul. A fő attrakció valószínűleg Yalta városa és a környező Krím-hegy lesz, de ha már ott járunk, megtekintjük Gorbacsov dácsáját is.
A Krím-félsziget után Odesszában tartunk egy kis városnézést. Megtekintjük a híres Potemkin (Patyomkin) páncélost, de nem hagyjuk ki a többi látnivalót sem.
Végül, ha időben nem csúszik el a túra – ami főleg a Kaukázus-hegységben alakuló rossz időjárástól lehetséges – akkor a számunkra még ismeretlen Moldáviában teszünk egy rövid, ismerkedő látogatást, amely után a keleti-Kárpátokon átkelve, Románián kersztül szépen hazaérkezünk.
Ennyi a terv. Hamarosan meglátjuk, mi valósul meg belőle...
Hosszabb túrák 
