Sikeresen zárult a Földközi-tenger kerülés Közel egy hete, hogy visszaérkeztünk Magyarországra. A cél, a starthellyel megegyezően a Közlekedési Múzeum repüléstörténeti kiállítása, pontosabban a Gerle 13 repülőgép volt.
Mivel hozzászoktunk már a meleghez, kicsit hűvösnek éreztük azt az 5-6 celsius fokot és az esős, nyirkos időt amire érkeztünk. Bár, ebből az időjárásból már Törökországban kijutott nekünk. Görögországtól egészen a Horvát határig újra kellemes 10-15 celsiusban motoroztunk, majd ezután volt olyan szakasz is, ahol jöttek a mínuszok rendesen.
Persze minket ekkor már semmi nem zavart, hajtott a vágy, hogy mielőbb hazaérjünk, találkozzunk családtagjainkkal, ismerőseinkkel. 
Örömmel észleltük, hogy a november 5-ei érkezésünkre kilátogattak jó páran a szomorkás idő ellenére is. Ezúton is köszönjük nekik! Továbbá köszönjük azoknak is, akik végig kísérték a túránkat itt a motorrevü online blogján keresztül, hozzászólásaikkal, email-jükkel bátorítottak, buzdítottak bennünket. Sokat jelentett ez nekünk, mivel a szervezés és a kivitelezés önerőből zajlott, munka mellett, külső stáb nélkül. Illetve mégis volt segítségünk... Segítettek a támogatóink, akik anyagilag is hozzájárultak a sikerünkhöz, segítettek a munkatársaink, akik a szervezés során könnyítették meg feladatainkat. De a legnagyobb segítséget a családtagjainktól kaptuk, akik nem csak "elviselték", hanem támogattak és aktívan hozzájárultak ahhoz, hogy ez az 50 nap és 19.500 km sikeres, eredményes legyen. - Köszönjük! 50 nap, 19.500 km. - Így utólag már nem is olyan sok, de tény, hogy életre szóló élményekkel lettünk gazdagabbak. Ezeket az élményeket megpróbáljuk mihamarabb feldolgozni és egy túrabeszámoló formájában hamarosan közzétenni. Pl. a Motorrevü újság hasábjain. Mivel rengeteg élményünk van (és hozzá rengeteg fotó), terveink között szerepel egy nyomtatott kiadvány megjelentetése is, mondjuk valami könyv formájában. Ha a videós szakemberek érdemesnek találják, akkor a túra során felvett anyagból talán egy kis filmanyag is létrejöhet. Addig is amíg ezeken dolgozunk, már ezen a héten elkezdjük a fotóanyag feltöltését weboldalunkra ahol a továbbiakban részletesebben olvashattok erről a túráról és a velünk kapcsolatos egyéb történésekről. Figyeljétek a galériákat Motoros üdvözlettel: B. Jani - Sulyi
|