logo
Meghívó

Élménybeszámoló a Club 66-ban

 

Ezúton szeretnénk meghívni minden kedves érdeklődőt, a "Kalandok a Földközi-Tenger Körül" elnevezésű túránk élménybeszámolójára.

Meghívó

 
Újra itthon...

Sikeresen zárult a Földközi-tenger kerülés

 

Közel egy hete, hogy visszaérkeztünk Magyarországra. A cél, a starthellyel megegyezően a Közlekedési Múzeum repüléstörténeti kiállítása, pontosabban a Gerle 13 repülőgép volt.

Mivel hozzászoktunk már a meleghez, kicsit hűvösnek éreztük azt az 5-6 celsius fokot és az esős, nyirkos időt amire érkeztünk. Bár, ebből az időjárásból már Törökországban kijutott nekünk. Görögországtól egészen a Horvát határig újra kellemes 10-15 celsiusban motoroztunk, majd ezután volt olyan szakasz is, ahol jöttek a mínuszok rendesen.

Persze minket ekkor már semmi nem zavart, hajtott a vágy, hogy mielőbb hazaérjünk, találkozzunk családtagjainkkal, ismerőseinkkel.

 A lepecsételt nemzeti színű szalag

 
Csak egy rövid hír indulás előtt 4 nappal

 

Az utóbbi napokban sok számunkra fontos dolog történt, amiről gondoltam egy rövid beszámolót készítek a „törzsvendégek” tájékoztatására.


Nos, szeptember 9-én átvehettük a felkészített motorokat a Full-Gas balatonboglári műhelyében, amik már több mint egy hete nem voltak otthon a garázsainkban, növelve ezzel a bennünk már gyakorlatilag konstans módon meglévő feszültséget. Tudtuk, hogy jó kezekben vannak meg enélkül nem is tudnánk elindulni, de olyan furcsa érzés, hogy indulás előtt 9-10 nappal nincs motor amire pakolhatnék, meg egyáltalán. Lényeg a lényeg, hogy a szerelők alaposan kioktattak bennünket, elláttak a szükséges mennyiségű jó tanáccsal, így szeretett gépeink visszakerülhettek a megszokott helyükre.

 

Végre átvettük a motorokat

 
Már csak 14 nap az indulásig…

Fejlemények, aktualitások

 

Legutóbbi jelentkezésünk óta több mint egy hónap telt el, de a feladatok csak tornyosulnak, sok mindent megoldottunk, elrendeztünk de mindig van valami újabb elintéznivaló. A garázsban és a nappaliban egyre nagyobb a kupleráj, a feleségekkel egyre több a szóváltás hogy „Neked már semmi hely sem elég, muszáj mindenhol rendetlenséget csinálnod?” meg ilyenek. A lelkünkben és a hangulatunkban azonban komoly változások kezdődtek.

Először is állandó izgatottság, felfokozott lelkiállapot jellemzi napjainkat, ahogy az adrenalinszintünk folyamatosan kúszik felfelé szűnni nem akaró idegességet eredményezve. Éberen alszunk, állandóan jár az agyunk és a nap minden percében az expedíció jár a fejünkben. Sokszor öntudatlanul azon gondolkodunk, hogy jól meggondoltuk-e ezt az egészet, itthagyni családot, munkát, belemenni a bizonytalanságba, az ismeretlenbe. Most már a válasz egyszerű. Ebben a stádiumban már nincs más út csak az előre, no meg hajtja az embert a megismerés vágya és a küldetésünknek való megfelelés terhe. Mindez tudjuk, abban a pillanatban megszűnik ahogy a motorok felbőgnek alattunk és kigördülünk a Petőfi Csarnokból. Nem is tudjuk mi jelent nagyobb terhet: Megszervezni, vagy lemotorozni az útvonalat?!

Hazafelé a Touratech Event-ről, valahol Németországban. Vagy már Ausztria? :-)

 
Az első interjú...

 

Mint ahogy korábban már hírt adtunk róla, az expedíció egyik médiatámogatója a Motor-Presse Budapest Lapkiadó Kft. kiadásában megjelenő Motorrevü magazin és annak internetes hírportálja a www.motorrevu.hu ahol a túra időtartama alatt gyakorlatilag az érdeklődők napi gyakorisággal juthatnak információhoz a kalandjainkról. Mivel azt szerettük volna, hogy az 1933-as repülős expedíció és az azt végrehajtó pilóták illetve az emléktúra híre minél több emberhez eljusson, ezért a televíziós média világában is már régóta kerestünk partnereket. Sok keresgélés és tárgyalások után a Hír Televízióban két hetes rendszerességgel megjelenő Széles Út Életmód Magazin mutatott érdeklődést az expedíció iránt és nagy örömünkre a múlt héten minden szempontból megegyeztünk. Ez azt jelenti, hogy a túra előtt, alatt és után ebben a műsorban lehet majd az általunk és a stúdió által készített filmanyagot látni a képernyőn.
Ez odáig fajult, hogy túléltük első televíziós interjúnkat ami két hét múlva lesz látható a HírTv-ben, konkrétan augusztus 29-én szombaton reggel 8.00-kor, illetve augusztus 30-án vasárnap a szokásos időben 15.30-kor.

Íme a történelmi képek:

Széles út interjú

 
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 2

Partnereink

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

AATM

Hirdetés
Hirdetés